Rekviem

Kint van az életem, képek az asztalon

Mellkasom jégverem, egy drótkötél madzagon

Lógok a semmibe, mint egy elvakart sebtapasz

A jótól egy centire egy virág nem tavasz

A vérvörös síneken kattogó gyorsvonat

A lüktető ingzsebem, érzem a torkomat

Fejemben űrszemét kering a föld körül

Pupillám meztelen, vállamon ördög ül

A homlokom mögött már készül a pillanat

Agyamban megfeszült kábelek izzanak

Reszket az ablak is, a tűzfal és a mennyezet

A valóságom összedől, a néma csend meg megreped

A lázam is felszökik, szűkül a szemhatár

A paranoid verzióm elevenen felzabál

Ha nem nyomom le magamban, ha fent marad a felszínen

A zsigereimben alakot ölt a tükörkép szkepszisem

Hogy szobrokat faragtam vízből és homokból

S az elrendelt pusztulás a lábamnál dorombol

De ma itt állok előtted, bennem nincsenek kételyek

Mert megöltem mindahány hitetlen énemet

A homlokom mögött már készül a pillanat

Agyamban megfeszült kábelek izzanak

Reszket az ablak is, a tűzfal és a mennyezet

A valóságom összedől, a néma csend meg megreped