Mama

A Kéz - mit ma is látok, ahogy hűti homlokom - gyengébb tán, de most is biztos oltalom. Szavaid is hallom, ahogy megvigasztaltál. Ma fakóbb tán a hangod, de így is szíven talál. Most fojtogat a félelem, hogy másképp is lehet. s egyszer asztalunknál üres lesz helyed. Mama, jöjj még százszor, arcodon míg napsugár ragyog! Addig szólj rám, hisz gyermek is csak addig vagyok. Súgd meg kérlek múltad titkát, ahányszor tudod... .míg e Föld az otthonod. Ma is, hogyha kérném, lenne báli jelmezem, s a tű, mit százszor átszúr, ma sem az én kezem... És sose jut az vissza, amit értem vállaltál. Mégis, hogyha kérném, ma is helyettem adnál. Most fojtogat a félelem, hogy másképp is lehet. s egyszer asztalunknál üres lesz helyed. Mama, jöjj még százszor, arcodon míg napsugár ragyog! Addig szólj rám, hisz gyermek is csak addig vagyok. Súgd meg kérlek múltad titkát, ahányszor tudod... .míg e Föld az otthonod Valahányszor látlak, tudom vár egy pillanat ami, bárhogy félek, egyszer elragad. Mama, bárcsak tudnám, mégis hogy vigyázzak rád, hogy ez a bölcs mosoly kísérjen minél tovább...! Mama, jöjj még százszor, arcodon míg napsugár ragyog! Addig szólj rám, hisz gyermek is csak addig vagyok. Súgd meg kérlek múltad titkát, ahányszor tudod... .míg e Föld az otthonod .míg e Föld az otthonod