A Festő És a Fecskék

hosszú nappalokon s éjszakákon át feküdt betegen egy szőke hajú kislány a kislányhoz egyszer egy látogató jött, aki egy festményt hozott magával a karján elmondta a kislánynak hogy ezt a képet ő festette régen festett még sokat, mégis ez a legkedvesebb és ezért ezt az egyet bárki is kérte tőle sosem adta el pénzzel nem tudta ezt megfizetni senki egy hírt hallott egy barátjától egy szomorú kisleányról s elhozta a festményt az ára csak egy mosoly, a kislány erre csendes szóval így válaszolt, "nagyon köszönöm a képet s azt hogy ily kedves volt de a festményéért kár, hisz örömet e kép számomra nem sokáig jelent már az időm lassan lejár, mert mióta sorsom így az ágyamhoz köt, csak a fecskefészket figyelem az ablakom előtt s mikor elszállnak a fecskék a hajnalt többé sosem látom már" a festő sajnálta, hogy műve ennyit ér, elment s elvitte a csodálatos festményt s csak arra gondolt vajon mit tegyen, hogy a fecskepár még télen is ott őrizze a fészkét a kislány elfeledte gyorsan őt s nézte az ablakon át azt a karcsú fecske párt a szemközti ház ereszére hó hullott már el is repült messze délnek minden vándormadár távol jártak mind a fecskék de az a kettő itthon maradt őrizni a fészkét s a kislányban a reményt és egyre jobban hitte el sem szállnak talán lassan meggyógyult és egy napon már lábra is állt és az első rövid útján ott lenn a havas utcán a fecskefészket nézte meg a szemben lévő ház falán és akkor jött csak rá, hogy festve van a fecskepár!